A Kézenfogva Alapítvány csatlakozott hozzánk
A Kézenfogva alapítvány munkássága kiemelten fontos a fogyatékkal élő gyermekek számára.
Mindannyian tudjuk, hogy fogyatékos társainkat akaratunk ellenére is megkülönböztetés, kirekesztés és olykor még gúny is éri amiatt, hogy mások valamilyen téren, mint mi. Az alapítvány azon dolgozik, hogy ezen szakadékokat sziklákkal feltöltve egyengessék útjukat, hogy éppen úgy tudjanak mosolyogni és mosolyt csalni bárki arcára, mint egészséges társaik. Hogy amikor rájuk nézünk, ne a beteg gyermeket lássuk bennünk és ne féljünk attól, hogy ugyanolyan szeretettel forduljunk feléjük.
A Kézenfogva alapítvány idén hetedik alkalommal indított "Fogadd el, Fogadj el" kampánya keretében az országot járva arra tanítják a többségi társadalomnak, hogy miként és hogyan fogadjuk el, fogadjuk be a fogyatékos embereket, ismerjük meg világukat, hiszen ők köztünk élnek, és értékes tagjai lehetnek a társadalomnak.
Ismerünk olyan híres embereket is, akik valamilyen fogyatékosságuk ellenére is olyan értéket teremtettek a társadalom számára, mely előtt fejhajtással illik tisztelegni. A teljesség igénye nélkül, csak hogy párat említsünk: Ludwig van Beethoven, aki süket volt; Vincent van Gogh, aki elmebetegségben szenvedett; Stephen Hawking, aki úgynevezett motoros idegrendszeri betegségben szenvedett.
Fogadjuk tehát tárt karokkal őket, a fogyatékos társaink is ugyanolyan értékes tagjai társadalmunknak, mint mi.
Örülünk, hogy a következőkben a Kézenfogva alapítványt is támogatni tudjuk és segíthetünk nemes céljaik elérésében. Sok sikert, erőt és kitartást kívánunk nekik.