Fóti Gyermekközpont Növendékeiért

Vissza
Család nélküli gyermekek neveléséért

A Fóti Gyermekközpont Növendékeiért Alapítvány 1993. óta működő, 1998. óta közhasznú szervezet, mely olyan gyermekek felneveléséhez kéri segítségét, akiknek nem adatott meg, hogy legtöbbünkhöz hasonlóan családban, vér szerinti szüleik, testvéreik és rokonaik között nőjenek fel. Nekik szüleik által valamilyen okból elhagyatva, árván és félárván kell felcseperedniük, az állam gondozásában. Róluk a szülői gondoskodás helyett az állam kell, hogy gondoskodjon, nekik családi otthon híján Gyermekközpontunk kell, hogy otthont adjon, és minden szülői törődést és szeretetet az itt dolgozó nevelőknek és szakembereknek kell pótolniuk. A szervezet célja a Károlyi István Gyermekközpontban, illetve jogelődjében, a Fóti Gyermekvárosban nevelkedő vagy nevelkedett jelenlegi vagy volt állami gondozott személyek életének megkönnyítése, önálló életkezdésének támogatása, a saját otthon megteremtésének és megtartásának elősegítése, ezen személyek lelki gondozásának patronálása. Az alapítvány a célok elérése érdekében feladatának tekinti a szponzorok felkutatását ill. a gyermekvédelem támogatására létrejött alapítványokkal történő együttműködését is. Segíti az intézmény szakmai programjait. Segítséget nyújt továbbá a tartósan beteg, pszichés zavarokkal küzdő gondozottak különleges és speciális szükségleteinek megfelelő terápiás feltételek biztosításához. A színvonalas és hatékony ellátás érdekében közreműködik a gondozást végző személyzet továbbképzésében, a szakmai színvonal emelése érdekében képzési, továbbképzési programokat szervez. Közreműködik a különleges és speciális szükségletű állami gondoskodás alatt álló gyermekek terápiás kezelésében, ehhez segítséget nyújt. Rekreációs programokat szervez.
Mi a Mi Együtt?
Mi a Mi Együtt? Maga a szó: Együtt egyénenként más képet és értelmet jelenít meg. És ez így van jól! Vannak akik, azt mondják: Nagyfokú szociális érzékenység, tudatos társadalmi szerepvállalás! Mi, akik létrehoztuk, azt mondjuk: A mi ügyünk! Ez így egyre zavarosabb, ugye?:) Pedig ezek mind mi vagyunk. Rajtunk keresztül csupán egy jó döntéssel beteg gyermekek gyógyulását segítheti, éhező embereket, sérült állatokat menthet meg, vagy egy jó ügy mellé állhat! S mindezt úgy, hogy EZ ÖNNEK SEMMILYEN PLUSZ KÖLTSÉGÉBE NEM KERÜL!
 
Az oldalunk ebben segít! Lehetőséget kínálunk arra, hogy weboldalunkon keresztül vegye igénybe azokat a szolgáltatásokat, amelyeket egyébként is igénybe venne máshol, viszont ha itt teszi, segít ott, ahol erre valóban szükség van. Hiszen a Mi Együtt csak egy jó döntés, ami nem kerül semmibe!
Üzenetküldés és üzletkötői időpontfoglalás