Országos Állatvédőrség Alapítvány

Vissza
Harc az állatkínzások ellen oktatással, megelőzéssel és az ORFK-val közösen rajtaütésekkel

A magyar háztartások 43%-ában található kutya 27%-ában macska. Tehát a kedvtelésből tartott, úgynevezett társállatok jó, avagy rossz sorsa többmillió polgárt érint. Ennyi jóérzésű embert kényszerít felháborodásra a manapság napi szinten előforduló állatkínzás és -bántalmazás. Nagyon fontos az állatvédelem társadalmi jelentősége abból a szempontból is, hogy a bűnügyi statisztikák szerint az állatkínzás sok esetben az előfutára emberek ellen elkövetett erőszakos bűncselekményeknek. Magyarországon az állatvédelem terén húsz éve nem történt jóformán semmilyen változás, korszerű állatvédelmi törvényünk nem hozta meg a kívánt hatást. Tenni akaró civilek elhatározták, hogy változtatni akarnak ezen. 2011. február 28-án megalakult az Állatvédőrség – az állatvédő szervezetek közül egyedüliként – együttműködésben az Országos Rendőr-főkapitánysággal és több civil állatvédő vagy kutyás szervezettel, melyhez később az Országos Polgárőr Szövetség és az International Police Association Magyar Szekciója is csatlakozott. A vizsgázott állatvédőrök száma jelenleg ezer felett van, országos szinten több ezer támogató és szimpatizáns lelhető fel, képzéseink most is folynak országszerte, több ezren jelentkeznek. Az Állatvédőrség céljai: Oktatás – iskolákban és napközis táborokban működik már oktatási programunk, amely a felelős állattartásra és állatok okozta balesetek elkerülésére tanítja a gyerekeket. Talán éppen ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium szakértőként kérte fel az Állatvédőrség Cerberos Munkacsoportjának munkatársait a felelős állattartás, állatvédelem alaptantervbe való integrálásával kapcsolatban. Szakértők, szakemberek képzése, akik az ORFK munkáját segítik a felelőtlen állattartók és az állatkínzók felderítésében Állatkínzások, -bántalmazások felszámolása Akcióink sikeresek, mindennapos az ORFK-val közös intézkedés, kobzás szaporítóknál, vagy éppen harcoltatóknál. Jelenleg a legfontosabb feladatunk egy rehabilitációs központ létrehozása, amely forrás híján lassan halad. Folyamatos problémát jelent a rendőrségi kobzások után az állatok elhelyezése és rehabilitálása, ezért szükség van egy olyan rehabilitációs központ létrehozására,ahol testileg lelkileg gyógyulhatnak és szocializálódhatnak a kutyák az Állatvédőrség szakembereinek segítségével. A felépült állatok pedig onnan kerülnének gazdához. Ezzel párhuzamosan kialakítanánk egy olyan részt,ahol gyerekek ismerkedhetnének az állatvédelemmel és a felelős állattartással a rehabilitált kutyák kíséretében, akár táborozás közben. Az Állatvédőrség alapítója a Cerberos Állatvèdő Egyesület.
Mi a Mi Együtt?
Mi a Mi Együtt? Maga a szó: Együtt egyénenként más képet és értelmet jelenít meg. És ez így van jól! Vannak akik, azt mondják: Nagyfokú szociális érzékenység, tudatos társadalmi szerepvállalás! Mi, akik létrehoztuk, azt mondjuk: A mi ügyünk! Ez így egyre zavarosabb, ugye?:) Pedig ezek mind mi vagyunk. Rajtunk keresztül csupán egy jó döntéssel beteg gyermekek gyógyulását segítheti, éhező embereket, sérült állatokat menthet meg, vagy egy jó ügy mellé állhat! S mindezt úgy, hogy EZ ÖNNEK SEMMILYEN PLUSZ KÖLTSÉGÉBE NEM KERÜL!
 
Az oldalunk ebben segít! Lehetőséget kínálunk arra, hogy weboldalunkon keresztül vegye igénybe azokat a szolgáltatásokat, amelyeket egyébként is igénybe venne máshol, viszont ha itt teszi, segít ott, ahol erre valóban szükség van. Hiszen a Mi Együtt csak egy jó döntés, ami nem kerül semmibe!
Üzenetküldés és üzletkötői időpontfoglalás