Elveszett állatok alapítvány

Vissza
Egyik fő tevékenységünk az állatmentés.

Egyik fő tevékenységünk az állatmentés, amely által a hozzánk került, sérült, beteg, elárvult, utcán kóborló állatoknak segítünk, olykor erőn felül is. Szervezetünk a véges anyagi forrásokat kihasználva hozzájárul e négylábúak felépüléséhez, ellátja őket kötelező oltással, gyógyszerekkel, majd gyógyultan, szerető otthont keres nekik. 2010-ben 453 állat került hozzánk, 107-t fogadtunk be, és 97-t sikerült örökbe adnunk. Kedvezményekkel 296 gazdit támogattunk kedvenceik gyógyulásában. Másrészt környezettudatos nevelési programunkban nagy hangsúlyt fektetünk az állat-, és környezetvédelem, a hobbi- és társállatok helyes tartásának, valamint az Állatvédelmi Törvény rendelkezéseinek megismertetésére. Célunk, hogy a gyermekek figyelmesebben észleljék a körülöttük lévő világot, és átéljék azt az igazi örömöt, mit jelent a Természettel való kapcsolat. Előadásainkat a 3-tól 18 éves korú fiatalok életkori sajátosságainak megfelelően tartjuk, elsősorban Budapest III. kerületének oktatási intézményeiben. Ötödik éve tartó tevékenységünk folyamán eddig 60129 gyermekhez és pedagógusaikhoz jutottunk el, és formáltuk állattartási szokásaikat. Kiemelten közhasznú munkánkat a magánszemélyek 1%-os felajánlásaiból és különböző adományokból látjuk el, amelynek részleteiről tájékozódhat a www.elveszettallatok.hu honlapon.
Mi a Mi Együtt?
Mi a Mi Együtt? Maga a szó: Együtt egyénenként más képet és értelmet jelenít meg. És ez így van jól! Vannak akik, azt mondják: Nagyfokú szociális érzékenység, tudatos társadalmi szerepvállalás! Mi, akik létrehoztuk, azt mondjuk: A mi ügyünk! Ez így egyre zavarosabb, ugye?:) Pedig ezek mind mi vagyunk. Rajtunk keresztül csupán egy jó döntéssel beteg gyermekek gyógyulását segítheti, éhező embereket, sérült állatokat menthet meg, vagy egy jó ügy mellé állhat! S mindezt úgy, hogy EZ ÖNNEK SEMMILYEN PLUSZ KÖLTSÉGÉBE NEM KERÜL!
 
Az oldalunk ebben segít! Lehetőséget kínálunk arra, hogy weboldalunkon keresztül vegye igénybe azokat a szolgáltatásokat, amelyeket egyébként is igénybe venne máshol, viszont ha itt teszi, segít ott, ahol erre valóban szükség van. Hiszen a Mi Együtt csak egy jó döntés, ami nem kerül semmibe!
Üzenetküldés és üzletkötői időpontfoglalás